A Hipersuli programmal a Telenor Magyarország arra törekszik, hogy a digitális világ segítségével innovatív és eredményesebb módszerekkel támogassa mind a fiatalokat a tanulásban, játékos készségfejlesztésben,  mind pedig a pedagógusok munkáját az oktatásban.

Biztonságos net

Biztonságos internethasználat – a Telenor önkéntes napja a Hipersulikban

A TudatosNet-nek elnevezett tananyag, amelyet átadtunk a tanulók számára, hat leckéből áll, melyek az internet kialakulásától, fogalmának magyarázatától és az elérhető szolgáltatások körétől (1. Mi az internet?, 2. Mire jó az internet?) az adatvédelmen (3. Mi az enyém az interneten?) és netiketten (4. Hogyan viselkedjünk az interneten?) át a veszélyekig (5. Milyen veszélyeket rejt az internet?) és a tanuláshoz való használatig (6. Mit tanulhatok az interneten?) sokféle témakört fed le.

Október 8-án az önkéntesek a Hipersuli honlapjáról elérhető interaktív tananyag segítségével ezeket a leckéket dolgozták fel a kiscsoportokben a részt vevő gyerekekkel és fiatalokkal, majd az osztály számára előadásokat is tartottak. Az eddigi visszajelzések alapján a diákok együttműködőek és kreatívak voltak, az órák kötetlen és jó hangulatban teltek. A diákok szellemes és ötletes rövid műsorokat állítottak össze a felnőttek segítségével: rappeltek, mini-színdarabot adtak elő, videót készítettek, elmutogattak és körbe írtak fogalmakat.

Az Áldás utcai Általános Iskolában Budapesten 16 osztályban jártunk, az összes felső tagozatos diák mellett két alsó tagozatos osztály is bekapcsolódott a képzésbe. A törökbálinti Bálint Márton Általános Iskola és Középiskolában négy osztályba jutottunk el, itt a tizedik osztályosok nem csak a Telenor vezetőit fogadták, hanem Király Viktor énekest is. A gyerekek szavazatai alapján a zsombói Szent Imre Katolikus Általános Iskola harmadikosait meglátogató csapat kapta az összesítésben a legjobb eredményt, így ők voltak azok a szerencsések, akik 330 ezer forint értékben egy közös programot szervezhettek a 3.A-val. Hódmezővásárhelyen szintén a 3.A-ban tartottuk meg a foglalkozást, ahol a sajtó is jelen volt, és ennek köszönhetően az Iskolapad című műsorba is bekerültünk.

Az önkéntesek pozitív visszajelzésein túl az iskolák felől érkező köszönet is megerősít minket abban, hogy hasznos ezen program megszervezése és érdemes e témában a tudásmegosztást és oktatást tovább vinnünk.

A tanárok minden egyes alkalommal megerősítenek bennünket abban, hogy szükséges és fontos a diákok számára a biztonságos internethasználatát tanítani, hiszen a gyerekek már néhány éves koruktól "használják" az internetet.

A visszajelzések alapján a játékos formában történő oktatás, valamint a veszélyekre való figyelemfelhívás teszi igazán különlegessé a kezdeményezést. "Az önkéntesek személyisége, motivációja magával ragadó volt" - mondta el az egyik iskolai tanárnő.

Ezúton is köszönjük minden önkéntes kollégának a programon való részvételét, a program sikeréhez való hozzájárulását, a biztonságos internethasználat üzenetének eljuttatását minél több fiatalhoz! 

Tájékoztatjuk, hogy a honlap szöveges fájlokat, ún. sütiket (cookie-kat) használ anonimizált látogatottsági információk gyűjtése céljából, valamint bizonyos szolgáltatások nélkülük nem lennének elérhetőek. A sütikről, valamint ezek engedélyezéséről és tiltásáról itt tájékozódhat. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik tárolásához és felhasználásához.